MÚLTUNK és JELENÜNK


Kanyó Dénes
  Kanyó Dénes

Gyémánt Imre
 Gyémánt Imre
   1940-2006


Balassa Judit
 Balassa Judit


A Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub minden idők legeredményesebb búvárúszó egyesülete.
Klubunk 1968-ban alakult. 1970-ben vette át a szakmai irányítását Gyémánt Imre mesteredző és ettől kezdve minden évben van felnőtt válogatott versenyzőnk. Ez idő alatt sportolóink az uszonyos- és búvárúszó felnőtt Európa- és Világbajnokságokon, valamint Világjátékokon 25 aranyérmet szereztek. Ezzel a legeredményesebb egyesület vagyunk ma Magyarországon az aranyérmek számát tekintve, jelentősen megelőzve a Dunaferrt, mely 12 elsőséggel a második helyet foglalja el. Felnőtt Országos Bajnokságokon 219 az eddigi termés, melyből a férfiak 186-ot, a nők 33-at mondhatnak magukénak. Korosztályos Országos Bajnokságokon 206 elsőséget szereztek utánpótlás korú versenyzőink. 2004-től Gyémánt Imre 2-szeres Világ- és 4-szeres Európa bajnok tanítványával Kanyó Dénessel kiegészülve közösen dolgoztak azon, hogy ez a páratlan statisztika tovább javuljon.

A legendás mesteredző 2006 december 12-ei váratlan halála után Balassa Judit vette át az utánpótlás nevelését.

Ehhez a sikeres munkához és eredményekhez keresünk sportolni vágyó fiatalokat, akik megtalálnak minket minden hétköznap 14:30- 17:00 között az újszegedi sportuszodában.